2026. december 11., péntek 19:00, EVANGÉLIKUS TEMPLOM

KARÁCSONYI RAGYOGÁS
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar adventi koncertje

Ünnepi pillanatokra hangol a Kecskeméti Hírös Agóra a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar adventi koncertjével.

Mindig különleges alkalom, amikor egy tanár és növendéke együtt lép színpadra. A közös munka ilyenkor kilép az órák keretei közül: egymásra figyelés, bizalom és közös zenei élmény lesz belőle. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar karácsonyi koncertjén Mudrák Mariann és növendéke, Pezsmer Flóra énekel velünk, önállóan és duettekben is.

Olyan műsort állítottunk össze, amelyben az ünnepvárás többféle hangulata is megszólalhat. Lesz benne Vivaldi lendületéből, Bach elmélyültségéből és Händel derűjéből, de zenekarunk művészeinek is jut bőven izgalmas feladat. Manfredini karácsonyi concertója és a Messiás ismerős dallamai után Corelli életörömmel teli zenéjével zárjuk az estét.

Szeretnénk, ha ez a koncert alkalmat adna egy kis megállásra a decemberi forgatagban: meghallani egy szép dallamot, követni két énekhang párbeszédét, és örülni annak, hogy együtt vagyunk.

Szeretettel várjuk Önöket!

Közreműködik: Mudrák Mariann- énekművész, magánének tanár Pezsmer Flóra- a Kodály Iskola magánének szakos növendéke, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar

Vezényel: Hollókői Huba

Jegyárak: normál: 4.900 Ft, diák: 1.500 Ft

Jegyvásárlás

A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ fenntartásában működő Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Bács-Kiskun vármegye egyetlen szimfonikus együtteseként fontos szerepet tölt be Kecskemét és a régió kulturális életében. Az együttes 1966-óta állandó és népszerű résztvevője a „hírös” város fesztiváljainak, jeles alkalmainak; Kodály Zoltán műveinek avatott megszólaltatója. Tovább…