Berényi Bea

2023. 12. 05.
Gyász

„Elment egy nagyszerű művészember, kiváló pedagógus, kolléga. A növendékei éltették, az utolsó pillanatig tanított. Példamutató számomra a munkássága, tökéletes aprólékossággal dolgozott ki minden előadást. Diákként, majd később kollégaként koncertjeiket csodálva hallgattam, több zeneszerzőt is megihletett férjével, Ákossal játszott páratlan fuvola duójuk. Még nyáron együtt játszottunk a szimfonikus zenekar júliusi hangversenyén, most pedig az angyalok zenekarában fuvolázol tovább. Gyorsan itt hagytál minket, sok el nem játszott mű, hangverseny várt volna még Rád, drága Bea.”

2023. 11. 05.
Diótörő a Hírös Agóra produkciójában

Javában zajlanak a próbák a november 26-i Diótörő premierre. Ezúttal a hiros.hu látogatott el a Hírös Agórába. Ebben az izgalmas, új produkcióban örömmel vesz részt a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar is! A hiros.hu beszámolóját itt olvashatják. 

2023. 09. 29.
A Hírös Agóra zenekari titkár állást hirdet

A betöltendő pozíció az intézmény rezidens együttesének, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak működését segítő operatív munkakör.

Feladatok:

– a Zenekar adminisztratív ügyeinek intézése (fellépők, zenekari tagok, vendégművészek szerződéseinek előkészítése, időpont-egyeztetés, fellépési helyszínek foglalása, stb.
– a zenekari kottatár kezelése, szükséges kották beszerzése
– a Zenekar hangszerparkjának felügyelete
– zenei programok szervezése, önálló lebonyolítása, együttműködve a művészeti vezetővel
– marketing anyagok összegyűjtése, biztosítása a marketing osztály számára
– operatív kapcsolattartás a városi és egyéb művészeti intézményekkel, együttműködve a művészeti vezetővel
– pályázatírás

Előnyt jelent:
– felsőfokú végzettség
– zenei alapismeretek
– idegen nyelv(ek) ismerete
– számítógépes alapismeretek (Word, Excel, stb)
– kreatív gondolkodás, együttműködési készség

Amit kínálunk:

-kulturált, biztonságos és kellemes munkakörnyezet
-munkavégzés a város legnagyobb programszervező cégében
-szakmai fejlődési lehetőség 
-grandiózus koncertek, művészeti fesztiválok
-korrekt bérezés

Jelentkezés módja: allas@hirosagora.hu

Jelentkezés fényképes részletes szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel és fizetési igény megjelölésével.

2023. 04. 24.
Két Arany minősítés és egy Különdíj a mérlege a dombóvári Zeneiskolai Fúvós És Ütős Tanárok IV. Országos Versenyének, amit zenekarunk trombitaművésze, Földi Jácint és ütőhangszeres művésze, Palotás Gábor értek el. Az értékes szakmai díjakhoz ezúton is szívből gratulálunk!

2023. 03. 08.
Mély fájdalommal a szívünkben tudatjuk, hogy Palotás József a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hegedűművésze és koncertmestere, oszlopos és alapító tagja a mai napon hosszantartó betegség után eltávozott a földi életből.

Palotás József Kiskunfélegyházán született 1944. március 16-án. Zenei tanulmányait Tiszakécskén kezdte. 1958-ban a kecskeméti zeneiskolában Domján József növendéke lett, majd érettségi után felvették a Szegedi Zeneművészeti Szakiskolába, azután annak szaktanárképzőjébe. 1965. szeptember 1-jétől kinevezett tanárként már Kecskeméten tanított az Állami Zeneiskolában. 1974. augusztus 1-jétől nyugdíjazásáig, 2014. nyaráig az évek múlva M. Bodon Pál nevét felvevő intézmény igazgatója volt. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak 1966 óta tagja, 1969 óta hangversenymestere. Kiemelkedő színvonalú nevelői és előadóművészi tevékenységéért számos elismerést vehetett át: Kecskemét Városért Oktatási Díj (1997), főtanácsosi cím (1997), Kodály Zoltán-díj (2002), Pilinszky János-díj (2003), Magyar Művészetoktatásért-plakett (2004), Az év zenekari művésze (2009), Bács-Kiskun Megyei Prima Díj (2012), Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat (2015).
Egész életét a zene szolgálatában töltötte. Intézményvezetőként, pedagógusként vagy épp a hegedű húrjain játszva arra törekedett, hogy a muzsika embert nemesítő erejét minél többeknek átadja. Nyugdíjasként sem változott meg, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar koncertjein továbbra is fellépett és mosollyal az arcán játszott és élt együtt a zenekar művészeivel. A családja, az iskolatörténeti gyűjtőmunkák mellett, amit annyira szeretett a zenekar volt számára a legfontosabb. Az utolsó szívdobbanásáig éltette a zene szeretete és elhivatottsága a hegedülés iránt. A mai napon szeretett Jóska bácsink szíve utolsót dobbant. Szomorúan, de holnap is kezünkbe vesszük a hangszereinket és gondolni fogunk rád, arra, hogy velünk vagy.
Ahogy egy korábbi interjúban fogalmazott:
„Mindazt, amit most teszek, azt szeretném még folytatni: az iskolatörténeti anyagok gyűjtését, a családfakutatást, a hangversenyekre járást. Emellett természetesen minél több időt szeretnék a családdal együtt tölteni, és ha az egészségem megengedi, jó lenne még néhány évig hegedülni is.”

Jó lett volna még néhány évet együtt muzsikálni.

Nyugodj békében drága Jóska bácsi!

2023. 02. 14.
2023. április 24-29. között kerül megrendezésre a kecskeméti STRINGFEST: Szimfonikus-, kamarakoncertek és cselló mesterkurzus Onczay Csabával, Onczay Zoltánnal és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeivel. Bövebben ide kattintva olvashatnak róla. 

2023. 02. 12.
„Egy kamarakoncerttel egybekötött jelmezversenyre invitálták a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészei az idei farsang legszebb hercegnőit és kalózait. Farsangi forgatagban vidám, örömzenével ismertették meg a kicsiket, és felcsendültek a legismertebb Walt Disney mesék dalai, de pár klasszikus is megszólalt.” A hiros.hu beszámolója februári koncertünkről.

2022. 12. 21.
Kedves Közönségünk! Sajnálattal kell közölnünk, hogy a hagyományos Újévi Koncertünket a Hírös Agóra átmeneti zárva tartása miatt nem tudjuk megtartani. Bízunk benne, hogy jövő ilyenkor egy színes és vidám programmal tudjuk majd szórakoztatni Önöket! 

2022. 12. 09. 
Több más ajándéktárggyal együtt mától megvásárolható a Hírös Agóra jegypénztárában a Kecsekeméti Szimfonikus Zenekar logójával díszített bögre. Kiváló karácsonyi ajándék ötlet, amivel a zenekarunkat is támogatja.

2022. 11. 26.
Prima Különdíj
Dratsay Ákos, zenekarunk sokoldalú szóló fuvolaművésze, a magyar fuvolázás méltán kiemelkedő alakja kapta a magyar zeneművészet kategória győzteseként a VOSZ Bács-Kiskun megyei Prima Különdíját. A kiváló elismeréshez ezúton is szeretettel gratulálunk!

2022. 11. 25.
Kodály 140 – Ünnepi Hangverseny
Idén ünnepeljük Kodály Zoltán születésének 140. évfordulóját. Kiemelkedő feladatunknak érezzük, hogy városunk híres szülöttjének hagyományait ápoljuk, magas színvonalon képviseljük hazánkban és nemzetközileg. A jeles alkalomra egy három napos programsorozatot tervez Kecskemét városa, melynek záró koncertjét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar, az Új Liszt Ferenc Kamarakórus, a Kecskeméti Énekes Kör és a Kecskeméti Kodály Iskola Miraculum gyermekkórusa adja közösen. A műsorban Kodály kórusműveiből hallhatnak izgalmas válogatást Nemes László Norbert vezetésével, majd két zenekari mű csendül fel Erdei Péter vezényletével.
Részletes műsor és jegyek ide kattintva elérhetők. 

Rajz: Szabó Csaba (HA)

2022. 11. 11.
SZIMFONIKUS KI-MIT TUD!
Játssz együtt a Kecskeméti Szimfonikusokkal és nyerj páros belépőt a Zenekar ZENÉT HALLGAT A CSALÁD koncertsorozatának következő hangversenyére! Töltsd ki az online tesztet, amely 9+1 kérdést tartalmaz. Aki az első 9 – feleletválasztós – kérdésre helyesen válaszol, részt vesz a sorsoláson, ahol 3*2 jegyet sorsolunk ki a KALANDOZÁS DISNEYLANDBE című koncertre.

2022. 10. 30.
Legnagyobb örömünkre megyei Prima Díjra jelölték zenekarunk szólófuvolistáját, a magyar fuvolázás egyik méltán kiemelkedő alakját, Dratsay Ákost! Aki úgy gondolja, hogy szívesen teszi le a voksát Ákosra / Dratsay tanár úrra / Ákos bácsira, az alábbi linken megteheti november 19. éjfélig. Köszönjük!

2022. 10. 2.
A Zene Világnapját kamarakoncerttel és „Jár a kezem – karmester a nevem” mini karmester kurzussal ünnepeltük, ahol a gyermekek betekintést nyerhettek a karmesterkedés világába, megismerték a pálca feladatát, használatát, és rögtön ki is próbálhatták a tanultakat a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar fúvósötöse élén. 

2022. 8. 28.
Nagyszabású hangversennyel zárult Jorma Panula Karmesterkurzusa. Mind a kilenc ifjú dirigens megcsillogtatta tudását a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar közremúködésével – bemutathatták az egy hetes kemény munka eredményét. A Hiros.hu cikke a kattintás után olvasható.

2022. 8. 23.
Jorma Panula nyilatkozott a Kecskeméti Televízó kamerájának. Mesélt napjairól a Hírös Agórában, a múltjáról, munkásságáról és a jövő dirigenseiről és persze a kurzus zárókoncertjéről, melyre mindenkit várunk és invitálunk.
2022. augusztus

2022. 7. 30.
Megjelent a Hirös.hu beszámolója a Kodály Művészeti Fesztivál Zárókoncertjéről. Közel 700 ember hallgatta a Szabadság tér fái alatt,  különleges környezetben, Nagy Nikoletta, a Kecskemét City Balett táncosának közreműködésével megtartott, ingyenes Atmoszférakoncertet. 

2022. 07. 18.
A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és Andreas Ottensamer koncertje nyitotta meg július 18-án a Kodály Művészeti Fesztivált. 

2022. 05. 22.
2022 május 28-án és június 4-én szabadtéri koncertsorozatot tart a zenekar a Nyíri Erdőben és Kecskemét főterén. Mozart és Vivaldi művek is lesznek a műsoron, szólót játszik és vezényel: Hollókői Huba.