A Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ fenntartásában működő Kecskeméti Szimfonikus Zenekar 1966-ban alakult kecskeméti és környékbeli zenészekből, művésztanárokból, Nemesszeghy Lajos karnagy és Lukács János oboatanár, zenekari titkár lelkes irányításával; Bács-Kiskun megye egyetlen szimfonikus együtteseként fontos szerepet tölt be Kecskemét és a régió kulturális életében, valamint a Kodályi zenei hagyományok ápolásában. Az együttes a „hírös” város fesztiváljainak, jeles alkalmainak állandó és népszerű résztvevője, Kodály Zoltán szimfonikus műveinek avatott megszólaltatója.

Számos világhírű karmester állt már a zenekar élén, többek között Kobayashi Kenichiro, Medveczky Ádám, Antal Mátyás, Erdei Péter, Vásáry Tamás, olyan világ élvonalába tartozó szólistákkal, mint Fischer Annie, Rost Andrea, Vizin Viktória, Miklósa Erika, Pauk György, Ránki Dezső, Szergej Nakariakov, Fülei Balázs, Bogányi Gergely, Gyenyisz Macujev és Kocsis Zoltán. Az együttes rendszeres fellépő partnere a Nemzeti Énekkar, valamint a Debreceni Kodály Kórus, továbbá szorosan együttműködik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kecskeméti Kodály Intézetével. 2022 augusztusától a zenekar művészeti vezetője Hollókői Huba.

A klasszikus, szimfonikus és operarepertoár mellett a zenekar számos más műfajban is sikerrel lép színpadra. Több alkalommal adott közös koncertet a Csík Zenekarral, de együtt játszott többek között Szekeres Adriennel, Illényi Katicával, a Sárik Péter jazz-trióval, Cakó Ferenc animációs filmművésszel, valamint a Kecskemét City Balettel és a Kecskemét Táncegyüttessel. A Hírös Fesztiválon megrendezett filmzene koncertje minden évben sokezres közönséget vonz Kecskemét város főterére.

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar nagy hangsúlyt fektet a fiatalok tehetséggondozására, a fiatal korosztály zenei nevelésére és a komolyzene népszerűsítésére. Minden évben hangversenyt ad a Kodály Iskola kiemelkedő tehetségű hangszeres növendékeivel, ezzel is elősegítve pályájuk indulását. A 2016-ban indult „Zenét hallgat a család” matinékoncert-sorozata immár több száz kisgyermekkel, szüleikkel és nagyszüleikkel szerettette meg a komolyzenét.

Számos kecskeméti testvérvárossal alakult ki gyümölcsöző partnerkapcsolat az évek során. 2006-ban a zenekar a finnországi Hyvinkää-ben koncertezett, 2016-ban Marosvásárhelyen adott koncertet a Marosvásárhelyi Napok keretében, 2017-ben pedig, a Kodály év tiszteletére, Galántán. 2018-ban Solti Árpád műveit mutatta be Szabadkán.

A Kecskeméti Szimfonikus Zenekarnak két önálló lemeze is megjelent, melyeken magyar illetve magyar vonatkozású művek hallhatók. A 2011-es „Concerto” című CD lemezen Farkas Ferenc, Vajda János, Kadosa Pál egy-egy concertinója mellett Kodály Zoltán Concerto-ja csendül fel. Két filmben, a „Beethoven árnyékában” című külföldi koprodukcióban, valamint a Kincsem című film egy színházi jelenetében is játszott a zenekar.

Kecskemét Város Közgyűlése a zenekart Kodály Zoltán díjjal tüntette ki 2016-ban.